2014. december 6., szombat

Lébény

A település története elválaszthatatlanul összefonódik az itteni Szent Jakab műemléktemplom történetével, mely az ország egyik legkorábbi nemzetségi monostortemploma. A 2 tornyos, 3 hajós templom első okleveles említése 1199-ből való. Az építtető Poth és Chepán ispán testvérek (feltehetően Győr (Geur) nevű lovag leszármazottai) a monostor-templomot a bencés szerzeteseknek ajándékozta. A már meglévő monostor birtokjogát 1208-as oklevélben II. András király hagyta jóvá.
A templomon kívül is kínál látnivalókat a település, így érdekes kirándulóhely Lébény.

















2014. november 15., szombat

Lemenő nap utolsó sugarai

Ki ne szeretné egy kellemes nap vége felé a gyönyörű naplementét? Sétálni kedvesével egy parkban. A természetben gyönyörködni, vagy régi épületeket csodálni. Egy kerthelyiség asztalánál beszélgetni és közben élvezni a természet pazar tűzijátékát.


"A napnak hanyatlik tündöklő hintaja,
Nyitva várja a szép enyészet ajtaja.
Haldokló sugári halvánnyá lésznek,
Pirult horizonunk alatt elenyésznek."

Csokonai Vitéz Mihály: Az estve













2014. november 12., szerda

Dunaszeg

Alsó-Szigetközben az élő vizeket kisebb ágak és morotvák sora kíséri. A morotva holtágat, folyóból elzárt halastavat jelent. Dunaszeg határában is található egy Motrotva-tó és körülötte egy 1,5 Km hosszan kialakított tanösvény. Kedvelt kirándulóhely, mert egész évben gyönyörű látványt nyújt. A tóhoz vezető út a templom mellett visz és itt található a kegyeleti park.






















2014. november 5., szerda

Ködben

Igazi ködös novemberi idővel köszöntött ránk Mindenszentek napja. Ilyenkor az emberek többsége nem szeret sétálni, inkább a fűtött lakásban marad. Én is sokkal jobban szeretem a napos-meleg időt, de a ködnek is van hangulata. Főleg meleg szobából, gyertyafény és forralt bor mellett! :-)