2013. december 1., vasárnap

Győri Advent

Minden évben egyre szebb és hangulatosabb a győri advent. Igazi látványos idegenforgalmi programmá fejlődött az elmúlt években. A gyerekek örömére az árusokon kívül különféle játékok is vannak. A szabadtéri színpadon minden nap változatos programok szórakoztatják az érdeklődőket. Sötétedés után, óránként ismétlődő, zenei aláfestéssel vetített lézershow további látványosságot kínál.
















2013. november 28., csütörtök

Dino Színpad

A Pattantyús Szakközépiskola színháztermében a Dinó Színpad Ablakzsiráf című abszurd humorú előadásán fotóztam. A színpadnak 2 szereplője van. Dani Brigitta és kollégám Zsugonits Tamás, aki a társulatot vezeti.









2013. november 16., szombat

Séta az őszi napsütésben

Canon EOS 60D + Canon EF 50mm f/1.8 II

Az egyik utolsó napos hétvégén indultam a Rába partján sétára.
A víz tükröződésnél szép fotókat lehet készíteni,
ezért lementem a töltéséről.

A fű vizes volt, így a cipőm hamar átázott. Mégis megérte,
ahogy a fotókon látszik! :-)

A nyarat idéző kék ég gyönyörű háttér a Karmelita templom tornyának.

A vadkacsák egyből odaúsztak hozzám. Szegények azt hitték enni kapnak,
de sajnos nem volt nálam semmi amivel viszonozhattam volna kedvességüket.
Ebből le is vontam a következtetést: vízparton a legfontosabb
fotósfelszerelés a madáreleség! :-)

Családok és szerelmespárok sétáltak a bástya tövében
a kellemesen simogató napon.

Még az ágyúk is kifeküdtek sütkérezni! :-)

Ha a fák nem lettek volna kopaszok, azt hihettem volna hogy
nyáron késő délután sétálok.

A várban sok turista gyönyörködött a csodálatos épületekben.
Közülük is sokan fotóztak.


A cica olyan jól érezte magát a napon, hogy nyugodtan engedte magát fotózni.

A napsütés ellenére a fák színes levelein látszott hogy jócskán elmúlt már a nyár.

2013. november 4., hétfő

Esti séta a belvárosban

Győr belvárosa este kimondottan szép és romantikus. Érdekes kihívás kevés fény mellett kézből fotózni. Ilyenkor jól jön a nagy fényerejű EF 50mm f/1.8 II objektív.
















2013. október 27., vasárnap

Őszi naplemente a Bágeren

Leggyakrabban tavasszal és ősszel lehet látni a legszebb napfelkeltéket és naplementéket. Az egyik ilyen csodálatos esti látványosságról sikerült néhány fotót készítenem.